Élelmiszeripar Oroszországban: fejlődés és problémák

2024 Szerző: Howard Calhoun | [email protected]. Utoljára módosítva: 2023-12-17 10:30

Az embernek egy szükséglete van, amelyet mindig és bármilyen körülmények között ki kell elégíteni. Bárki is vagy, bármilyen társadalmi pozíciót is betölt, nem nélkülözheti a jó, jó minőségű ételeket. Nem meglepő, hogy az élelmiszeripar ilyen vagy olyan formában hosszú ideig sok állam gazdaságának gerincét képezi.

Hazánk sem kivétel. Meg kell mondani, hogy Oroszországban az élelmiszeripar mindig is meglehetősen fejlett volt, mivel államunk szinte mindig mezőgazdasági hatalom volt. A keletkező nyersanyagokat utólagos tárolásra vagy értékesítésre kellett feldolgozni, így gyorsan fejlődött a megfelelő nemzetgazdasági ág. Ráadásul Oroszországnak gyakorlatilag egyetlen békés évszázada sem volt, így a hadsereg minőségi élelmiszerekkel való ellátásáról folyamatosan gondoskodni kellett.

Történelmi összefoglaló

Az orosz élelmiszeripar érte az első csapástAz első világháború és a polgárháború borongós időszaka végleg ledöntötte. 1900-hoz képest az élelmiszertermelés egyszerre ötször esett vissza. 1927-re azonban az ipar szinte teljesen visszaállt korábbi szintjére, de nem tudta kielégíteni a fiatal ország igényeit.

Az állam iparosodása, az építkezés meredek növekedése és a termelés bővülése a Szovjetunió minden szegletében az addig létező élelmiszeripar radikális felülvizsgálatának szükségességéhez vezetett. Minél nagyobb volt ennek relevanciája, minél több jó minőségű alapanyagot kezdtek adni a kollektivizált mezőgazdasági szövetkezetek, kolhozok. Körülbelül ugyanezekben az években a statisztikai osztályok a különböző szakmákban élők tápanyag- és egyes termékkategóriák szükségleteinek átlagát származtatták.

Az 1941-45-ös honvédő háború során Oroszország szinte teljes élelmiszeripara, amely az állam központi részein található, ismét megsemmisült. A helyzetet csak az mentette meg, hogy a legtöbb vállalkozást időben keletre evakuálták. Egyébként ennek a körülménynek köszönhető, hogy Kazahsztán ma fejlett élelmiszeriparral rendelkezik ebben a régióban.

Megjegyzendő, hogy az oroszországi élelmiszeripar napját, amelyet október 19-én ünnepelnek, nagyrészt az ipari munkások hősies munkájának emlékére hozták létre, akik biztosították a folyamatos élelmiszer-utánpótlást a hátországba és az országba. elöl.

Háború utáni problémák

Öt év után a nemzetgazdaság számos ágazata, köztük az élelmiszeripar is visszaállt a korábbi, háború előtti szintre. De már korábban is elmondtuk, hogy az ipar már korábban sem tudta kielégíteni egy gyorsan növekvő és fejlődő ország megnövekedett igényeit. Valójában a helyzet még rosszabb volt. A helyzet az, hogy a vidéki területek lakosságát szinte kizárólag a kertben termesztett termékek táplálták. Az emberek gyakorlatilag nem vettek ipari termékeket.

Akkoriban az országnak sürgősen szüksége volt a lehető legtöbb munkásra. Szerepük természetes "jelöltjei" ugyanazok a parasztok voltak. De nem lehetett őket városokba szállítani, mivel ebben az esetben az élelmiszert fogyasztók száma gyorsan növekedhet. Természetesen ez a helyzet éhezéshez vezethet. Sürgősen át kellett orientálni az ipart új szabványok felé. Ebben felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak az oroszországi élelmiszeripar főbb intézményei (Moszkva, Kuban), amelyek szakemberei számos programot dolgoztak ki az ipar újrafelszerelésére.

Sajnos a probléma helyi megközelítése teljesen rossz volt. A kollektív gazdálkodóknak megtiltották az állattartást egyéni tanyákon, vagy számukat törvényileg korlátozták. Feltételezték, hogy ebben az esetben a munka termelékenysége jelentősen megnő. Természetesen e cél elérése érdekében a termelési kibocsátási normákat folyamatosan emelték. A növénytermesztést illetően a gabonatermés növelése érdekében döntöttek a hatóságokkezdj el feketeföldet szántani Kazahsztánban.

Itt derült ki, hogy a szántott földek rendes hasznosítására krónikusan hiányzik a szakképzett szakember. Valójában kiderült, hogy a teljes megművelt területnek csak a 40%-a használható a mezőgazdasági előírásoknak megfelelően. Emiatt a talaj termőképessége gyorsan visszaesett, ami végül azt eredményezte, hogy külföldről kellett gabonát vásárolni.

Struktúraátalakítás

A 90-es évek elejére az orosz élelmiszeripar messze nem volt a legjobb állapotban. A legendás rossz gazdálkodás miatt a nemzetgazdaság a késztermékek és az értékes nyersanyagok akár 40%-át is elvesztette. Az 1970-től 1986-ig tartó időszakban számos szakma orvosi és élettani ellátottsága folyamatosan csökkent. Valójában csak a pártelit képviselői, a katonaság, a tengerészek, a pilóták és az űrhajósok étkeztek normálisan ebből a szempontból.

1991 elején a lakosság zöldség-, kenyér- és tésztaszükségletét megközelítőleg 80-90%-ban fedezték. Ami a cukrot, a disznózsírt, a húst, a tejet és a baromfit illeti, ez a szám a legjobb esetben is alig volt 55-60%. Ki ne ismerné a „szűkös” termékek utáni sorokat, amelyek a késő Szovjetunió egyik jelévé váltak? Azokban az években az oroszországi élelmiszeripari intézmények mindegyike katasztrofális munkaerőhiánnyal küzdött, szakembereik képzettségi szintje rohamosan hanyatlott.

1991 után a teljes termelés gyors csökkenése kezdődött. Az élelmiszeripar egyes ágazatai csökkentették a mennyiségetkibocsátás 60%-kal. A piac helyzete rohamosan romlott annak is köszönhetően, hogy a potenciális vásárlóknak egyszerűen nem volt pénzük hazai gyártók termékeinek vásárlására. Mindez az olcsó importáruk hatalmas áramlásának hátterében történt, amely folyóként ömlött át a megnyitott határokon. Azokban az években Oroszországban minden élelmiszeripari termelés egyszerűen kénytelen volt veszteséges dömpinghez folyamodni, amelynek célja, hogy fenntartsa a vásárlók érdeklődését termékeik iránt.

Az iparág műszaki összetevőinek állapota

A 90-es évek elejére minden nagyon szomorú volt ezen a területen. Fizikailag a felszerelés nagy része már félig elavult, ami pedig az erkölcsi "kopást" illeti, az teljesen felháborító volt. A gazdaság fokozódó technológiai elmaradottsága és pénzügyi instabilitása tovább rontotta a hazai élelmiszeripar amúgy sem a legragyogóbb helyzetét.

Ennek eredményeként az orosz termelés nem tudta saját lakosságát élelmiszerrel ellátni. A helyzet annál súlyosabb volt, minél gyakrabban tárták fel az egészségügyi és járványügyi szolgálatok, hogy számos importáru nem felel meg a legalapvetőbb előírásoknak is. A szalmonellózisban szenvedő lábak messze nem a legrosszabb, mint amit akkor találtak. Természetesen maga az orosz élelmiszeripar is kapott ilyen minőségű alapanyagokat. 2014 ebből a szempontból sokkal jobb, egészségügyi és járványügyi ellenőrző szerveink sokkal intenzívebben dolgoznak.

Az oroszországi élelmiszeripar összetevői

Az egyik fő pillérEz az iparág hazánkban (és az egész világon) az állattenyésztés. Most megbeszéljük. Ez a nemzetgazdasági ág adja azon értékes nyersanyagok legalább 60%-át, amelyekből hazai élelmiszereket állítanak elő. Sajnos Oroszországban kevés olyan régió van, ahol a természet lehetővé teszi a húsmarha tenyésztését. Az egyik a Kaukázus. Az ottani társadalmi helyzet olyan, hogy az ipar (relatív) fellendülése csak az elmúlt években vált lehetségessé.

Ennek megfelelően az utóbbi időben az ország lakosságának ugyanazon marhahús szükségletének legalább 60%-át kizárólag importból fedezték, ami miatt az orosz élelmiszeripar szenved. 2014-ben a nyugati szankciók bevezetése zajlott. Furcsa módon, de ez utóbbi körülmény az, ami miatt reménykedhetünk a hatóságok körültekintésében, amelyek talán mégis odafigyelnek saját gyártóikra.

Szarvasmarha-tenyésztés

Hazánkban két irányban fejlődött: hús- és tejtermék, valamint tejelő szarvasmarha-tenyésztés. Csak Oroszország európai részén fejlesztik, ahol az éghajlat és a takarmánybázis meglehetősen jövedelmezővé teszi a termelést.

A hazai tejtermékek az elmúlt években meglehetősen jó minőségűek. A probléma az a csekély összegű támogatás, amelyet az állam az ipar támogatására irányít. Elméletileg ez hazánk WTO-csatlakozásának köszönhető, de ez a tény nem akadályozza meg Németországot és Franciaországot abban, hogy támogassa saját gazdálkodóit. Mára paradox helyzet alakult ki: annak ellenérehogy az ország a tejtermékek iránti kereslet legalább 89%-át önerőből tudja biztosítani, továbbra is külföldről vásárolunk.

Emiatt az orosz élelmiszeripar nagyon szenved. Az elmúlt egy év iparági szakértői jelentéséből kiderül, hogy az ország öt-hét év alatt képes elérni a teljesen önálló tejellátást. Ehelyett a hazai termelők ismét állami megrendelések és finanszírozás nélkül maradnak.

A marhahúst illetően a helyzet még rosszabb. Az tény, hogy hazánkban gyakorlatilag nincs tejtermelő szarvasmarha-tenyésztés, mint olyan. Az üzleteink polcain megjelenő összes hazai eredetű hús tejelő szarvasmarhától származik. Olyan alacsony tápértékkel rendelkezik, hogy az élelmiszeriparban ezt az alapanyagot kizárólag sertéshús adalékaként használják. Lehetetlen megszervezni belőle teljes értékű steak vagy kolbász gyártását, de ezek a termékek hozzájárulhatnak az orosz élelmiszertermelők bevételének jelentős növekedéséhez.

Sertéstenyésztés

A fentiek alapján megállapítható, hogy a nyers hús iránti teljes kereslet legalább 2/3-át a sertéstenyésztés fedezi. Az ebből származó hazai termékek kiváló minőségűek, és mindig nagy a kereslet a fogyasztók körében. A probléma az, hogy a sertéshús meglehetősen drága termék, mivel a beszerzéséhez nagy támogatások szükségesek a nagy sertéstelepek építéséhez. A valóság az, hogy az államnem siet befektetni beléjük, inkább külföldi gyártókat finanszíroz. Oroszország saját élelmiszer- és feldolgozóipara jelenleg krónikus pénzhiánnyal küzd.

Élelmiszeripar Oroszországban

És most nézzük meg az oroszországi élelmiszeripar főbb ágait. A feldolgozó vállalkozások ország területén történő elhelyezésének elve egyszerre két tényezőn alapul: a nyersanyagon és a fogyasztón. Az új vállalkozások építésénél a legtöbb esetben pontosan a nyersanyagok elérhetősége vezérli őket, hiszen ezekből sokra van szükség az élelmiszertermékek előállításához. Kisebb-nagyobb távolságra történő szállításkor óriási költségekkel jár a biztonsága, ezért ilyen körülmények között a termelés egyszerűen veszteséges.

Ezen tényezők kombinációjától függően a szakértők az élelmiszeripar három, Oroszországban elterjedt ágát különböztetik meg:

• A tej, a keményítő és a melasz, a cukor és a növényi olaj, a zöldségkonzerv gyártása a nyersanyagforrásokhoz vonzódik. Nálunk például csak a Kaukázus és a Közép-Feketeföld régióban van cukortermelés, hiszen egyszerűen veszteséges és hülyeség valahova több százezer tonna nyersanyagot szállítani, amiből csak néhány tíz tonna késztermék kerül ki. Ugyanitt találhatók Oroszország legnagyobb élelmiszeripari vállalatai (ASTON, Yug Rusi), amelyek növényi olajat állítanak elő.
• Éppen ellenkezőleg, pékséggyártásiparágak az egész országban megtalálhatók. Ez lehetővé teszi a fogyasztói élelmiszeriparnak tulajdonítható. A gabona szállítása viszonylag egyszerű, a késztermékek nyersanyagból való hozama meglehetősen nagy.
• Vegyes iparágak: liszt és hús. Az alapanyagok elsődleges feldolgozása a gyártás helyének közvetlen közelében történik, majd a félkész termékeket a végső feldolgozás helyére küldik. Tökéletes példa erre a hal. Lefagyasztását horgászvonóhálós halászhajókon végzik. A sózott heringet például még Udmurtiában is termelik, ahonnan a legközelebbi tenger több mint ezer kilométerre van.

Egyéb iparági jellemzők

Általában elmondható, hogy a hazai élelmiszeripar több száz gyártási ciklust foglal magában, amelyek rendkívül összetettek. A legfontosabbak az alapfajták. Termékeik összetettebb iparágak elsődleges nyersanyagai. Ezek az iparágak a következők: a lisztőrlő ipar, a nyerscukor gyártása, a tej előállítása és az azt követő hűtés.

Az összes h altermelésre vagy állatvágásra szakosodott orosz élelmiszeripari vállalkozás is ide sorolható. De itt már különbséget kell tennünk az iparágak között: ugyanaz a marhahús azonnal a boltok polcaira kerülhet, vagy felhasználható belőle kolbász, húskenyér stb., Ez utóbbi folyamatokat tartják a legfontosabbnak, hiszen a megvalósításuk eredményeként kapott termékek a nyereség oroszlánrészét hozzák a gyártóhoz.

Fontos gyártási jellemzők

Ételaz ipar hazánkban önmagában fogyasztók millióinak igényeit elégíti ki. Ennek oka a cégek óriási választéka, amelyek egy része több mint száz éve van a piacon (például a Nestle). Ennek az iparágnak az a sajátossága, hogy folyamatosan új ízeket és kibocsátási formákat kell találni, hiszen a fogyasztók érdekét fenn kell tartani. Ez utóbbi ok miatt érdeklődik a modern élelmiszeripar új tárolóedények és azok tervezési módjai iránt.

Leegyszerűsítve az élelmiszeripar nem csak nálunk, hanem külföldön is több ezer embert foglalkoztat üveg-, papír-, műanyag- és fémcsomagolások gyártásával. Ez sok tekintetben meghatározza az iparág vállalkozásainak telephelyének alapanyag jellegét is: érdemes ugyanazt a sört a műanyag- és üvegpalackokat gyártó gyárak közvetlen közelében palackozni. A fél országban való szállításuk költséges.

Az élelmiszeripar fő költségei

Ha az ilyen típusú termelés jövedelmezőségéről beszélünk, akkor az orosz élelmiszeripari vállalkozásoknak jelentős költségek merülnek fel a modern csomagolósorok és gépek beszerzése miatt, amelyek árai nem különösebben demokratikusak. A professzionális csomagolástervezés költsége nagyon magas. Ehhez adjuk hozzá a tervezőknek, marketingszakembereknek fizetett kifizetéseket, a tanúsítási költségeket és termékeik promócióját. Így a modern élelmiszeripar nagyon-nagyon költséges iparág.

Alapaz élelmiszeripar problémái hazánkban

Általában sok közülük már beszéltünk. Így az oroszországi élelmiszeripar fejlesztése nagyon bonyolult az ipar állami támogatásának szinte teljes hiánya miatt. A termelés beindításához sok a kiadás (lásd fent), még több az adó, és az állam első embereinek nem igazán érdeke az ország önellátásának biztosítása.

Ne felejtse el, hogy az iparban több jelentős szereplő is irányítja az élelmiszerpiacot szinte az egész világon. Mindenki ismeri ezeket a cégeket: Nestle, Coca-Cola, Unilever és mások. Tehát szinte az összes szénsavas vizet olyan gyárakban állítják elő, amelyek részvényei a Coca-Cola tulajdonában vannak. Ugyanez igaz a csokoládéra is: a hazai csokoládé vásárlásával is a svájci Nestlét szponzorálja.

Természetesen ezek az orosz élelmiszeripari vállalatok bizonyos értelemben nyereségesek, mivel jelentős adókat fizetnek a szövetségi költségvetésbe. Az érem másik oldala, hogy önmagában a szénsavas víz hazai termelése szinte teljesen megsemmisül, hiszen egyszerűen irreális, hogy kis cégek versenyezzenek a globális ipar ilyen „bálnáival”. Itt vannak az orosz élelmiszeripar fő problémái.