2024 Szerző: Howard Calhoun | [email protected]. Utoljára módosítva: 2023-12-17 10:30
A Wehrmacht csak könnyű harckocsikkal felfegyverkezve lépett be a második világháborúba. Elegendők voltak az 1939-es, 1940-es és 1941-es villámháborúkra jellemző gyors áttörésekhez és oldalirányú manőverekhez. A Hitler agressziójának áldozatul esett országok hadseregei azonos osztályú gépekkel voltak felfegyverkezve, és gyakran még rosszabb is.
A németek ugyanazzal az arzenállal lépték át a Szovjetunió határát, amely tankettákból, T-I, T-II és T-III tankokból állt. A T-I csak géppuskával volt felfegyverkezve, más típusú páncélozott járművekben kis kaliberű fegyverek voltak.
Az a tény, hogy a Wehrmacht-katonák véletlenül találkoztak a legelső tankcsatákban a szovjet területen, nagyon megzavarta őket. A befogott „harmincnégyes” és KV minták jelentősen meghaladták mindazt, ami a Panzerwaffe-erők rendelkezésére állt. Sürgősen megkezdődtek az önjáró lövegek és nehéz harckocsik felgyorsított fejlesztése, amelyek képesek ellenállni a hosszú csövű, 75-ös kaliberű lövegekkel felfegyverzett szovjet közepes tömegű járműveknek.
Az SU-152 története a háború éveiben tartó általános fegyverkezési verseny részévé vált. Ez a csata láthatatlan volt, megvívtáka hadviselő országok mérnökei, a rajztáblák mögött állva, diaszabályokra számolva.
Két éven belül a németek egy egész „állatkertet” hoztak létre, amely „tigrisekből”, „elefántokból”, „párducokból” és még „egerekből” is állt, azonban nagyon nagyok. Minden tervezési hibájuk és néha satu ellenére ezeknek a nehézsúlyúaknak jelentős előnyük volt: nagy távolságból is pontosan eltalálhatták a páncélozott célpontokat.
Az Állami Védelmi Bizottság konkrét feladatot tűzött ki a szovjet tervezők elé: olyan önjáró fegyvert kell készíteni, amely képes megsemmisíteni az erős páncélzattal rendelkező ellenséges járműveket, és nem engedte közel tankjainkat. Az üggyel a Kotin alezredes vezette TsKB-2-t (Központi Tervező Iroda) bízták meg. A mérnöki csapatnak már megvolt az alapja, 1942-ben egy új tank projektjén dolgoztak, és az alváz egésze már készen volt. Maradt a 152,4 mm-es kaliberű ML-20 tarack felszerelése. Ennek a fegyvernek a tiszteletére az SU-152 szovjet önjáró fegyver kapta szerény nevét. A feladat 25 nap alatt készült el.
A szovjet technológia nem nagy névvel, hanem szörnyű munkájával ijesztette meg az ellenséget. Egy csaknem fél centneres lövedék óriási, 600 m/s sebességgel hagyta el a cső torkolatát, 2 km távolságra küldve azt. A tarack nemcsak páncéltörő, hanem robbanásveszélyes szilánkos és betonlyukasztó lőszert is ki tudott lőni, ami nagyon fontos volt a támadó hadműveletek során. Szükség volt az ellenség által elfogl alt területek felszabadítására, megerősített vonalakba való betörésre, pilótadobozok megsemmisítésére, elnyomására.tüzérségi ütegek, és ehhez nagyon hasznos volt az SU-152 önjáró fegyver.
A kurszki csata volt az első olyan jelentős csata, amelyben a St. John's Wort részt vett. A hivatalos megnevezése mellett az autó továbbra is kapott egy becenevet, de nem hivatalos. Megérdemelt, a náci menazséria nagyon hamar a saját bőrén érezte az új szovjet technológia jelenlétét, ahogy mondani szokás.
Tankrombolóként az SU-152 nagyon jónak bizonyult. A "Tigris" vagy a "Panther" eltalálása nem hagyott esélyt a túlélésre sem a felszerelésnek, sem a legénységnek – a nehéz páncélos tornyok egyszerűen elrepültek több tíz méterről. Akadtak azonban problémák, elsősorban a hazai optika nem megfelelő minősége miatt. Az irányzékok nem biztosították a garantált találathoz szükséges pontosságot.
A támadó műveletek támogatásához nem volt szükség nagy tűzpontosságra, és az SU-152 szovjet önjáró fegyver tökéletesen megbirkózott ezzel a feladattal. Tűzsebessége alacsonynak tűnhet (mindössze két lövés percenként), de figyelembe kell venni a tarackfegyver sajátosságait, külön töltényhüvellyel és lövedékkel.
A nehézágyút nem lehetett a toronyba helyezni, de a forgásszög (12° mindkét irányban) elegendő volt a célzáshoz zárt és nyitott helyzetből egyaránt.
SU-152 önjáró ágyúk vettek részt Berlin megrohanásában. Bár nem utcai harcra tervezték őket, kaliberük nagyon erős érv volt a megadás mellett.
