Kockázatértékelés egy vállalkozásban: példa, megközelítések és modellek

2024 Szerző: Howard Calhoun | [email protected]. Utoljára módosítva: 2023-12-17 10:30

A biztosítótársaságok egyik alapvető funkciója a kockázatértékelés (jegyzés). Jelentősége annak köszönhető, hogy ebben a szakaszban modellezik a jövőbeni biztosítás főbb paramétereit. Így a nem megfelelő kockázatok vállalása vagy téves besorolása a biztosítás pénzügyi eredményének romlásához, valamint nem megfelelő kockázati portfólió kialakításához vezet. Ez különösen fontos a biztosítási szektorban, amely hosszú távú jellegű. A hibásan megkötött biztosítási szerződéseket a biztosító egyoldalúan nem mondhatja fel, ami azt jelenti, hogy azok hosszú ideig negatívan befolyásolhatják gazdasági helyzetét.

Általános nézet

Kockázat – az elvégzett munkával kapcsolatos nemkívánatos jelenség lehetséges előfordulása. Ez a munkát végző alkalmazottak elvesztését, sérülését vagy halálát okozhatja.

A kockázatértékelés során a vállalatnál megérteni a veszélyek azonosításátés a vállalatot fenyegető veszélyek a termelésben, meghatározva e fenyegetések mértékét a megelőzés módjainak azonosítása érdekében.

Ez egy olyan elemző tevékenység is, amely lehetővé teszi a további bevételi lehetőségek vagy a várható kár mértékének előrejelzését.

Kockázatértékelési elvek

A vállalkozások kockázatértékelésének alapelvei között szerepel:

• a megközelítés összetettsége, amely abban fejeződik ki, hogy fel kell mérni az összes veszélyt és azok forrásait a vállalkozásnál;
• kockázati szint összehasonlíthatósága hozamszinttel;
• kockázat-költség arány azt jelenti, hogy a lehetséges veszteség mértékének arányban kell állnia a kárbiztosítást biztosító tőkehányaddal;
• gazdasági megvalósíthatóság, amikor a kockázatkezelési folyamatnak jövedelmezőbbnek kell lennie, mint a költsége.

Cél és tárgy

A kockázatértékelés egy vállalkozásnál a biztosítás példáján a következő területekre terjed ki:

• orvosi;
• professzionális;
• nem kereskedelmi;
• pénzügyi.

Az egészségügyi kockázat összefügg a biztosított egészségi állapotával, és számos tényező határozza meg: biológiai és genetikai, életkor, életmód és viselkedés.

A foglalkozási veszély magában foglalja az összes olyan elemet, amely befolyásolja a végzett munka helyével és típusával összefüggő haláleset valószínűségét. Előfordulása azon a feltételezésen alapul, hogy a szakmában a veszély nem lineáris, hanem véletlenszerű.megoszlása a munkavégzés különböző területei között. Ez a fajta kockázat magában foglalja az emberi biztonságot közvetlenül befolyásoló tényezőket (zaj, por, fény stb.), valamint közvetetteket (feszültség, stressz, izgalom stb.)

Nem kereskedelmi kockázat – ez a típus a biztosított által szabadidejében végzett minden nem kereskedelmi tevékenységből áll. Itt az egyén érdekeit kell figyelembe venni. Vannak olyan érdekek is, amelyek egyértelműen nem növelik a hibák számát.

A pénzügyi kockázat valamilyen viszontbiztosítás veszélyével jár, amit kétféleképpen értünk: túl drága biztosításként a rendelkezésre álló jövedelemhez képest, vagy túlzottan a biztosítási érdekhez képest. Egy ilyen jelenség következménye lehet a vállalkozás gyors felszámolása.

Alkatrészek

A biztosítási kockázat értékelése két összetevő alapján történik:

• választás;
• osztályozás.

A kiválasztási folyamat részeként a biztosító az egyes kárigényeket az általuk jelentett kockázat alapján értékeli, és eldönti, hogy elfogadja-e vagy elutasítja (elhalasztja) a biztosítási igényeket. A halasztást olyan helyzetben alkalmazzák, amikor a kockázatot az adott pillanatban nem lehet helyesen felmérni, és amikor ilyen lehetőség a közeljövőben felmerülhet. Ezért a kiválasztási folyamat fő és közvetlen célja a magukat biztosítást kötni kívánó társaságok kedvezőtlen önkiválasztásának megakadályozása.

A folyamat második összetevője az osztályozásmeghatározott kockázati osztályokra vonatkozó biztosítási igényeket fogadott el. Ez közvetlenül tükröződik a prémiumdíj alkalmazásában. A besorolás során a biztosított egy hasonló kockázati valószínűséget képviselő ügyfélkörbe kerül. Az osztályozás közvetlen célja egy olyan helyzet elérése, amelyben a biztosítás olyan feltételekkel és díjszinten kerül beépítésre, amely a kockázat mértékét tükrözi.

Az ügyfelek besorolásának és a díjszabás szerkezetének kiindulópontja a standard osztály (csoport) felosztása. A teljes biztosított portfólió átlagos kockázatát tükrözi, a jelölteket pedig átlagos díj terheli. A standard csoportnak elég nagynak kell lennie, és a biztosítottak kellően nagy százalékát (körülbelül 90%) kell tartalmaznia. Ez csökkenti az átlagos kockázattól való eltérés valószínűségét és csökkenti a biztosítási portfólió kezelésének költségeit.

A standard osztályon kívül szükség van nem szabványos, fokozott biztosítási kockázatú, valamint emelt biztosítási díjú osztályok létrehozására. Fontos, hogy ezen osztályok száma garantálja az egyensúlyt a minimális követelmények (műszaki igények miatt) és maximális száma között, hogy elkerüljük a szelekció elleni kockázatokat és növeljük az adminisztrációs költségeket.

Delphi módszer és névleges csoportos módszer: Alkalmazási alapismeretek

A kockázatazonosítás folyamatában a vállalati kockázatok mennyiségi értékelésére különböző kifejlesztett módszereket alkalmaznak. A fő módszerek közül a következő módszereket kell megjegyezni:ellenőrzőlista, heurisztikus, Delphi és holisztikus.

Például a Delphi módszer a kockázatazonosítási folyamatban részt vevő szakértők véleményén alapul. Ebben az esetben az egyének nem találkoznak, és gyakran nem is tudják, kik vesznek részt még a kockázatazonosítási folyamatban, és milyen típusú kockázatokat azonosítottak már.

A Delphi-módszer három lépésből áll:

• Az értékelést végző szakértői csoport kiválasztása.
• Anonim lista összeállítása azokról a kockázatokról, amelyeknek úgy gondolják, hogy a vállalat ki van téve.
• Minden vizsgáztató rendelkezésére bocsát egy átfogó tanulmányt, amely felsorolja az azonosítási folyamatban részt vevő vizsgáztatók által azonosított összes kockázattípust. Új azonosítás iránti kérelmek kialakítása a bemutatott tanulmányban fogl alt eredmények figyelembevételével (ez a folyamat sokszor megismételhető).

A Delphi módszere a vállalkozás tevékenységeinek kockázatainak felmérésére hasonló a nominális csoportos módszerhez. Lehetővé teszi az egyes szakértőkkel való kapcsolatfelvételt a köztük lévő közvetlen kommunikáció nélkül.

A vállalati kockázatértékelés és a névleges csoportos módszer alkalmazásának példája három lépésből áll:

• szakértői testület összehívása és felkérése, hogy írásban nyújtsák be azonosított kockázataikat;
• az így nyert és szakértők által megvitatott valamennyi veszélytípus összeállítása;
• adjon súlyt minden szakértőnek (egy adott kockázat fontossága a vállalat jövedelmezőségi szintje szempontjából), és rangsorolja őket.

VaR módszer ehhezbefektetési kockázatértékelés

Ma a VaR módszer nagyon népszerű sok befektető és bank körében a vállalat kockázatértékelési rendszerében. Feladata a fennálló befektetési kockázat egyetlen számmal történő kifejezése. Lényegében a VaR az a teljes veszteség, amely nem haladja meg a portfólió értékében bekövetkezett veszteséget egyetlen időszak alatt sem, és figyelembe veszi az aktuális valószínűségeket.

A pontos számításhoz ismernie kell a portfólió nyereségeloszlási függvényét egy bizonyos ideig. A legtöbb esetben a VaR értékek egy-tíz napon belül elkészülnek, amiben a megbízhatósági szint nagyon magas - akár 99%.

A VaR pontos kiszámításához több alapvető paramétert is figyelembe kell venni - egy adott időszakot (amelyre a számításokat végezzük), valamint a befektetési portfólió összértékének összetételét és eloszlási függvényét.

Úgy tűnik, a portfólió összetétele szempontjából nem nehéz az információ, de a gyakorlatban vannak problémák, különösen, ha nagyvállalatokról van szó. A múlt arzenáljában több ezer eszköz lehet a nehézségek nyomon követésére. Egy másik fontos szempont ezen eszközök értékének meghatározása.

A VaR vállalati kockázatértékelési módszert azért fejlesztették ki, hogy a lehető legegyszerűbben lehessen felmérni a különböző kategóriájú befektetők kockázatait és igényeit. A VaR-becslésnek három fő módszere van. Mindegyiknek megvannak a maga sajátosságai:

• Történelmi módszer. Ez magában foglalja a portfólió által a múltban egy bizonyos időszak alatt generált árváltozások vizsgálatát, hogy kiszámítsa a tárgyi eszközök értékének történeti adatait (mármúlt). Ennek a módszernek az az előnye, hogy lehetőség van egy eszközportfólió értékelésére, beleértve a származékos ügyleteket (határidős ügyletek, opciók stb.). Hátránya: Hatalmas erőfeszítés a történelmi adatok gyűjtésére.
• Analitikai módszer. Ez magában foglalja a portfólió értékét befolyásoló piaci tényezők azonosítását és rögzítését. Előnye, hogy a szükséges paraméterek nagy része már megvan, így a VaR számítás meglehetősen gyors. Hátránya: rossz minőség és pontatlan számítások.
• Monte Carlo módszer. Ez magában foglalja a valószínű árváltozások modellezését egy sor feltételezés alapján. Figyelembe veszi azokat a piaci tényezőket is, amelyek befolyásolhatják egy portfólió árát. A módszer előnye: a számítás egyszerű újrakonfigurálása, figyelembe véve a gazdasági előrejelzéseket. Hátránya: nem a portfólió végső árát mutatja, hanem az események egyetlen lehetséges forgatókönyvét, a számítások bonyolultságát.

Csődkockázat-értékelés

Az alábbi táblázatok a vállalkozás csődkockázatának felmérésére szolgáló főbb módszerek jellemzőit mutatják be.

Általában összefüggésbe hozható a vállalat pénzügyi veszteségeinek valószínűségével a kedvezőtlen tényezők hatására.

A vállalati kockázatértékelést és a módszertan példáját az alábbi táblázat mutatja be.

Modellspecifikációk	A modellben használt mutatók	A modell függvény alakja és besorolási kritériuma
Modell létrehozása folyamatban vancégek csődbe mentek, vagy csőd fenyegetett. A minta 34 vállalatot tartalmazott, akik csődbe jutottak. Az egészséges cégeket úgy választották ki, hogy mindegyik megfeleljen a csődbe ment cégek valamelyikének. Kezdetben 19 pénzügyi mutatót elemeztek, ezek közül hatot használtak fel a modell felépítéséhez.	X1 - forgóeszközök / rövid lejáratú kötelezettségek; X2 - forgóeszközök - készletek - rövid lejáratú követelések/tartozások; X3 - bruttó nyereség / árbevétel; X4 - átlagos készletérték / árbevétel360 nap; X5 - nettó nyereség / átlagos eszközérték; X6 - teljes kötelezettség + céltartalék / működési eredmény + értékcsökkenés;	Z=1, 286440X1 - 1, 305280X2 - 0, 226330X3 - 0, 005380X4 + 3, 015280X5 - 0, 009430X6 - 0, 009430X6 - 0, 66132 Z> 0 – nincs csődveszély

Az alábbi modell az eszközök és a realizált pénzügyi értékek arányának mutatóinak számításához kapcsolódik.

Vállalkozás csődkockázatának felmérése J. Gaidk, D. Stos modellje alapján.

Modellspecifikációk	A modellben használt mutatók	A modell függvény alakja és besorolási kritériuma
A modellt 34, számszerűen egyenlő osztályba tartozó vállalkozásnál dolgozták ki: fizetésképtelen és csődbe ment. Kezdetben 20 mutatót használtak, végülvégül csak négyet vettek figyelembe.	· X1 - a kötelezettségek átlagos költsége; rövid távú / eladott áruk költsége360 nap; X2 - nettó nyereség / éves átlagos eszközérték; X3 - bruttó nyereség / nettó árbevétel; X4 - összes eszköz / összes kötelezettség.	Z=- 0, 3342 - 0, 000500X1 + 2, 055200X2 + 1, 726000X3 + 0, 1115500X4 Z> 0 – nincs kockázat

Kockázatértékelés a vállalatnál és egy példa az A. Holding modellre az alábbi táblázatban látható. A módszer keretein belül bemutatásra kerül a különböző eszközcsoportok, kötelezettségek aránya a társaság bevételéhez képest.

Modellspecifikációk	A modellben használt mutatók	A modell függvény alakja és besorolási kritériuma
A modell 40 csődbe ment és 40 tevékenységét folytató vállalkozás alapján készült. A tanulmány 3 évre terjedt ki (1993-1996). Az elemzés első szakaszában 28 pénzügyi mutatót választottunk ki, a modell végső formája ezek közül ötre épült.	X1 - forgóeszközök / rövid lejáratú kötelezettségek; X2 - összes kötelezettség / összes eszköz; X3 - teljes tevékenységből származó bevétel / átlagos éves vagyon; X4 - nettó bevétel / vagyon; X5 - rövid lejáratú kötelezettségek / eladott áruk és anyagok költsége360.	Z=0, 681000X1 - 0,019600X2 + 0, 157000X3 + 0, 009690X4 + 0, 000672X5 + 0, 605 Z> 0 – nincs csődveszély

A következő modell a pénzügyi eredményeknek a társaság eszközeihez és forrásaihoz viszonyított arányának mutatóinak kiszámítását mutatja be.

Vállalati kockázatértékelési modell, E. Michinska és M. Zawadzki (GINE PAN modell)

Modellspecifikációk	A modellben használt mutatók	A modell függvény alakja és besorolási kritériuma
A modell értékelése 40 kockázatmentes és 40 nem fenyegető bank 80 vállalatából álló csoporton alapult. Az elemzés az 1997-2001 közötti időszakra vonatkozó jelentési adatokat tartalmazta. 45 mutató került előre kiválasztásra. A modell felépítéséhez négy mutatót használtak.	X1 - működési eredmény / éves átlagos eszközérték; X2 - saját tőke / eszközök; X3 - nettó pénzügyi eredmény + értékcsökkenés / összes kötelezettség; X4 - forgóeszközök / rövid lejáratú kötelezettségek.	Z=9, 498X1 + 3, 566X2 + 2, 903X3 + 0, 452X4 - 1, 498 Z> 0 – nincs csődveszély

Gazdasági kockázatértékelés

Nézzük meg a kockázatértékelés módszertanát a vállalatnál. Hazai és külföldi gyakorlatban is rengeteg elszámolási lehetőség kínálkozik.

A gazdasági kockázat felmérésére többnyire kvalitatív módszereket alkalmaznak. Az egyik kiválasztását meg kell előznie a megismerésnekennek a csoportnak a jellemzői. A kvalitatív kockázatértékelési módszerek három csoportra oszthatók: mátrix módszerek, indikátor módszerek, kockázati grafikonok.

Matrix – általában kétparaméteres módszerek. Egy vállalkozás gazdasági kockázatainak ilyen módon történő értékelése egy két paraméterből felépített mátrixon alapul. Az elemzést követően a kockázatértékelés nem nehéz, de nem szabad elfelejteni, hogy a munkakörnyezethez kapcsolódó paraméterek, például a kockázatnak való kitettség hiánya megakadályozhatja a veszélyek pontos értékelését.

A mátrix módszerek csoportjába tartozik a PHA módszer és a nem mérhető tényezők kockázati mátrix módszere.

Az indikátor módszerek többparaméteres és többszintű módszerek. Ebben az esetben a kockázatértékelés az indikátorérték számításán alapul, amely a paramétersúlyok szorzata. A paraméterek és kockázati értékek többszintű becslésének bevezetése teljesebbé és pontosabbá teszi az értékelést, mint a mátrixos módszerek esetében. A kockázatértékelés indikátoros módszereinek alkalmazását olyan paraméterek segítik elő, mint a kockázatnak való kitettség, a veszélyekkel szembeni védekezési képesség. A vállalati kockázatértékelést és az indikátormódszer egy példáját gyakrabban ötlépéses módszernek nevezik.

A Graph-módszer a legváltozatosabb módja a becsült paraméterek szintszámának tekintetében – minden paraméterhez kettőtől ötig terjedő szint van. Érdemes megjegyezni, hogy bár kis számú szint mellett könnyebb a paraméterek becslése, a kockázatértékelés nem lesz elég pontos. Ez a módszer négy paramétert értékel, de figyelembe vesz további kritériumokat is, mint plkitettség és a fenyegetések elleni védelem használatának képessége. Ez a megoldás lehetővé teszi a gazdasági kockázat teljesebb felmérését.

Munkahelyi kockázatértékelés

A foglalkozási kockázatok felmérése egy vállalkozásban a munkavállalók által végzett munka minden lehetséges aspektusának folyamatos vizsgálata annak érdekében, hogy azonosítsák a veszélyeket, meghatározzák azok megszüntetésének lehetőségét, vagy olyan lehetőség hiányát, amely megakadályozza azok kialakulását. a szükséges intézkedések és védőfelszerelések használatával.

Sok hatékony módszer létezik a foglalkozási kockázat felmérésére. Javasoljuk azonban, hogy olyanokat válasszunk, amelyek nem igényelnek speciális ismereteket, és amelyeket egy szakembercsoport könnyen felmérhet. Megjegyzendő azonban, hogy a kapott eredmények megadják a szükséges információkat a veszélyek előfordulásának megelőzéséhez. Három különböző kockázati szintű terület létezik:

• az I. területen, ahol a kockázat elfogadhatatlanul magas és a rendelkezésre álló erőforrásokkal nem csökkenthető, tilos a munkavégzés;
• II. terület, ahol a kockázat vállalható, ha folyamatosan kontroll alatt van, de törekedni kell az esetleges veszély csökkentésére a gazdasági állapot figyelembevételével;
• III. terület, ahol a kockázat elhanyagolható és nem igényel kontrollt, mivel várhatóan nem fog növekedni.

A szakirodalomban olyan információk találhatók, amelyek szerint minden munkahelyen szükséges kockázatértékelést végezni. Ezt azoknál a munkaköröknél kell megtenni, amelyekre az elemzést korábban nem végezték el, ésolyan helyzetváltoztatás esetén is, amely megváltoztathatja a veszély mértékét.

A kockázatértékelést akkor kell elvégezni, ha:

• új munkahelyek létrehozva;
• módosítások történtek a munkaállomásokon;
• módosultak a munkakörnyezeti tényezők elfogadható szintjére vonatkozó követelmények, a kockázatértékelések;
• A védőintézkedések alkalmazásával kapcsolatos változások.

A fenti eseteken túlmenően a munkahelyeken és a nagy kockázati valószínűséggel járó technológiák és folyamatok időszakos foglalkozási kockázatértékelésének elvégzésére is szükség lehet, amelyek következményei nagyon jelentősek vagy katasztrofálisak lehetnek.

Következtetés

Így a kockázatértékelés tágabb értelemben azt a folyamatot jelenti, amely meghatározza a veszélyhez kapcsolódó esemény bekövetkezésének valószínűségét. Az értékelési folyamat az elemzés egyik eleme. Tartalmaz egy sor eszközt és módszert is. A végső cél a kockázatok csökkentése és a jelenlegi helyzetből származó előnyök csökkentése.